Összegzés

Holnap vizsgázok, de semmi reményt nem látok. Azért szorítsatok, hátha.

Több, mint egy hete nem láttam a barátom. Ő érettségizett, én vizsgázom, nem túl jó kombó. Messze is lakunk egymástól, nincs olyan, hogy na én átugrom most egy fél órára. Múlt hét csütörtökön voltam ott, péntek délutánig. Megvető pillantásokat kaptam "anyósomtól", hogy tanulás miatt megyek haza. Sosem fogják megérteni, de én mindig minden elé fogom helyezni a képzésemet. Ha tetszik nekik, ha nem.

Majd kiderül, hogy alakul minden.

Mostanában a napjaimat a 19. századi irodalom tölti ki, magyar és világirodalom egyaránt. Nem pont az, ami érdekel, de a régi magyar irodalom ezerszer rosszabb. Könyvek sorakoznak a polcomon, amiket még régen vettem, de vagy nem mertem elkezdeni, mert nincs folytatása (Sárkányok tánca), vagy nem volt időm tovább olvasni (Az időutazó felesége), vagy lejárt a kölcsönzési határidő (Levél egy meg nem született gyermekhez). Valamikor remélhetőleg lesz időm. Bár ki tudja, ugyanis a kivándorlást kell terveznem. Nem vicc, megyünk Lipcsébe. Hogy örökre-e azt nem tudom, de hosszú időre.

Az álmaim zavarosak. Gyermekekről álmodok. Állatokról. Főként madarakról. Vagy a kislányomról, aki még nincs, még nem is volt, de valamikor talán lesz. Reggel felébredek, és nincs ott, olyankor hiányzik. Furcsa ez.

Nem telik többre tőlem. Lehet már semmire sem telik.